Kárpátia
Biográfia:
A Kárpátia zenekar 2003-ban alakult. Kezdetben még 3 tagból állt Petrás János (basszusgitáros, énekes), Csiszér Levente (gitáros) és Bankó Attila (dobos). Mindhárman a Cool Head Klan korábbi tagjai voltak. Még ugyanebben az évben megjelent két albuma is: a Hol vagytok, székelyek?, és az Így volt! Így lesz!. Nem sokkal később csatlakozott az zenekarhoz Bíró Tamás (gitáros) és Galántai Gábor (billentyűs). 2004-ben megjelent a Tűzzel, vassal című album. 2005-ben Hősi énekek, 2006-ban a Piros, fehér, zöld, 2007-ben az Istenért, hazáért, 2008-ban pedig az Idők szava jelent meg. 2009-ben egy feldolgozás albumot jelentettek meg, amelyen szimfonikus átiratban hallhatók a korábban már népszerűvé vált dalok. Pár hónapra rá megjelent a Szebb jövőt! c. album. 2010-ben megjelent az Utolsó percig c. album, melyen hallható a Himnusz rockzenei átiratban. 2011-ben ismét egy feldolgozás albumot jelentettek meg Bujdosók címmel, melyen népzenei átdolgozások hallhatók. 2011-ben Csiszér Levente családi okok miatt, Bíró Tamás pedig máig nem ismert indokból kifolyólag elhagyta a zenekart, helyettük Back Zoltán és Szíjártó Zsolt játszik a gitáron. 2011. augusztus 20-án megjelent a Justice for Hungary című album. Rá egy évre, 2012. augusztus 20-án a Rendületlenül című album jelent meg. 2013. március 14-én, Petrás Jánost, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Ő azt nyilatkozta, hogy bár a díjat ő maga vette át, az elismerés az egész zenekart és az összes rajongót megilleti. 2013-ban, a zenekar tíz éves fennállásának tiszteletére az új - A Száműzött című - albumon szereplő négy dalhoz videoklipet forgat. A klipeket május 9-én, május 23-án, június 6-án és augusztus 16-án tették közzé a Youtubon, az album, idén is augusztus 20-án került a (zárt) boltokba. Június 10-én megjelent a zenekar első válogatás albuma, a Legio címmel, melyen 18 dal szerepel, főként lengyelek számára. Hazánkban csak limitált példányszámban vásárolható.
(Forrás: wikipédia)
Ezek a kották a Kárpátia weboldaláról származnak. Az az nem tartalmaznak szólókat. Ha ezeket is megszeretnéd tanulni fordulj hozzám bátran!
Hol vagytok székelyek? (2003)
01. Ó bujdosó székely
02. Hazám hazám
03. Valahol tőled távol
04. Messze idegenben
05. Trombita szó
Kárpátia - Hol vagytok székelyek? (2003).pdf
Így volt! Így lesz! (2003)
Kárpátia - Így volt! Így lesz! (2003).pdf
Tűzzel, Vassal (2004)
01. Szárnyaszeget
02. Veterán
03. Csárdás
04. Egy az Isten, egy a Nemzet
05. Szeretlek
06. Rozsdaette penge
07. Sok a horgász, kevés a hal
08. Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország
09. Nem engedünk '48-ból
10. Altató
11. Menetel a század
12. Délvidéki szél
13. Nem eladó
Kárpátia - Tűzzel, Vassal (2004).pdf
Hősi ének (2005)
01. Kárpátok, zengjetek
02. Abból a fából
03. Lesz még
04. Hősök
05. Védd magad (Ne hagyd magad)
06. Az én házam
07. Karácsony
08. Szél viszi messze
09.Summáját írom
10.Felvidéki táj
11.Vándor
12.Doberdó
Kárpátia - Hősi ének (2005).pdf
Piros, Fehér, Zöld (2006)
Kárpátia - Piros, Fehér, Zöld (2006).pdf
Istenért, hazáért (2007)
01. Csak egy nap az élet
02. Magyarnak születtem
03. Jó lenne!
04. Hallottam nagy hírét!
05. Barátom, mondd, merre vagy?
06. Ásó, kapa, nagyharang
07. Tábori posta
08. A Jászságban, a Kunságon
09. A világtól elzárva
10. Árpád apánk induló
11. Erdély szabad!
12. Szózat
Kárpátia - Istenért, hazáért (2007).pdf
Idők szava (2008)
01. Hallom az idők szavát
02. Akkor megyek
03. Ébredj Magyar!
04. Mézeskalács
05. Magyar baka
06. Ha látok csillagot
07. Szárba szökött a Bánáti búza
08. Rongyos gárda
09. Ha majd a nyarunknak vége
10. Kraszna horka
11. Nyakas a paraszt gazda
12. Csángó himnusz
Kárpátia - Idők szava (2008).pdf
Szebb jövőt (2009)
Utolsó Percig (2010)
01. Utolsó percig
02. Pásztortüzek
03. Felvidéki induló
04. Bordal
05. Turul
06. Legenda
07. Vérrel irom
08. Magad Uram
09. Jókívánság
10. Hajdanán
11. Himnusz
Kárpátia - Utolsó percig (2010).pdf
Rendületlenül (2012)
01. A haza minden előtt
02. Magyar ének
03. Testvérdal
04. Hajdúk
05. Egy rózsaszál szebben beszél
06. Honvéd induló
07. Rend a lelke mindennek
08. Gyermekáldás
09. Kuruc - Labanc
10. Márciusi Pest
11. Zeng az erdő, zúg a táj
12. A kivéreztetett
A Száműzött (2013)
01. A Száműzött
02. Busó Rege
03. Otthon vagyok
04. Egy szökött hadifogoly éneke
05. Vendégség
06. Góg és Magóg
07. Segíts emlékeznem
08. Gárda induló
09. Hintaló
10. Vallomás
11. Légiós dal
12. Az utolsó szó jogán